2014. december 29., hétfő

Újévi vegetáriánus, tejszínes lencse

(Anouar Brahem letisztult, gyönyörű dallamaival zárom az évet: For No Apparent Reason). Végigpörgettem a filmet az idei éven. Nem mintha úgy gondolnám, hogy létezik az idő, mint olyan. Viszont nekem fontos, hogy néha elgondolkodjak, és visszaidézzek. Összekössek, tanulságot vonjak, osszak, szorozzak, és ami  mindenképp: szeretem látni a folyamatot. Az óév lezárása adja magát ezekhez a dolgokhoz. Amikor látom a folyamatot, sok minden tisztává válik: miért kellett egy-két rossz dolognak megtörténnie, miért nem kaptam meg valamit, amit szerettem volna. És látni, mi az ami bejött és teljesült, az hogyan sikerült, milyen munka, és elhatározás van mögötte. Nekem ez egy kemény év volt, sok szempontból, és mégis, vagy talán ezért, nagyon meghatarozó. Számomra fontos dolgok születtek meg. De mint ahogy a szülés szó is sejteti, nem volt egy leányálom létrehozni őket. Ami kellett; sok merengés, keresés, meditálás, utána pedig elhatározás, és döntés. És innentől már könnyebb, mert ha az emberfialánya jó irányt választ, az univerzum is támogatja. Csetlő-botló lépteit mintha valaki segítené. És van erő, és mersz lépegetni egy olyan irányba, ami még homályos, de mégis tudod, hogy arra kell menni. ( Az univerzum támogatásáról jó barátom, Rudi mondata jut az eszembe: " persze, az rendben van, hogy ami meg kell hogy történjen, megtörténik, és nincsenek véletlenek,de nem árt ha adsz az univerzumnak egy kis lökést te is " :) szerintem ez sokszor maga az elhatározás, a döntés valami mellett).
Szóval azt szerettem volna elmondani, hogy amikor nehéz, de mi mégsem adjuk fel, hanem dolgozunk magunkon, keresünk, és próbálunk megoldást találni, nem csak a fejünkkel, hanem a lelkünkkel, és a szívünkkel is, a gyümölcs nem marad el. Annyit mondanék erre az évre, nehéz volt, de megérte! Hálás vagyok érte!
Jöhet  akkor a lencse, és még egy kis Anouar Brahem :) Nézzük mit hoz még a pénzen kívül (a lencse persze):
-erősíti az immunrendszert
-jótékony hatással van a szívre és az érrendszerre
-tartalmaz vasat, cinket, magnéziumot, kálciumot
-lassítja az öregedést
-segít megőrizni a bőr fiatalságát
-magas antioxidáns vegyületekkel bír
-cukorbetegeknek is ajánlott a fogyasztása
-könnyen emészthető
Szóval érdemes máskor is fogyasztani: finom lencseleveskét krumplival és kaporral, vagy lencsefőzeléket, tejszínes lencseköretet....
Az én receptem egy lencse egytál, vegetáriánus. És szerintem megállja a helyét füstölt husi nélkül is.
Hozzávalók 4 személyre:
30 dkg lencse
1 közepes répa
3 baby zellergyökér, vagy egy közepes nagyságú
1 póréhagyma
1 ev hidegen sajtolt olaj
8 ev főzőtejszín
1 csokor friss kapor
fél csokor  friss petrezselyemzöldje
1 kk szárított oregánó
2 kk currrypor
fél kk kurkuma
1 kk só
kiskanálhegynyi bors
A lencsét megmosom, és beáztatom 3 órára hideg vízbe. Mikor lassan letellik az idő, a póréhagymát felkarikázom, és az olajon üvegesre párolom. A lencséről leöntöm a vizet, és hozzáadom a hagymához. Felöntöm egy liter vizzel. Lefedve főzöm 25 percet. Közben a répát és a zellergyökeret is felkarikázom, s mikor letelt az idő, hozzáadom a lencséhez, vele együtt a curryt, a kurkumát és a borsot is. Főzöm 20 percet még.Megkóstolom, ha puha a lencse és a zöldségek, akkor hozzáadom a sót, oregánót,  az apróra vágott kaprot és petrezselyemzöldjét, a tejszínt, és egy-két percre még visszarakom a tűzre, kavargatva, és kész. Lehet tálalni, friss kenyérrel.
Szeretném megköszönni barátaimnak, családomnak, ismerőseimnek szeretetüket, támogatásukat, bátorításukat és rám szánt idejüket. Nélkülük nem az lennék aki :) És köszönöm az olvasóknak, és a  követőknek a sok pozitív visszajelzést!
Vidám és örömteli újévet kívánok Nektek !
Dance with Waves

2014. december 19., péntek

Bombicák az ünnepekre- egyszerű, gyors, egészséges

fotók : http://szerdazsofi.net/
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de  az ünnepi "kajakavalkádban" nem vonz  a habostorta. A bableves, halászlé, mákos guba, mézes dió és alma után a pocakom így is  rég nem látott nagyságra nő , s persze vele együtt a mérleg mutatója is. Jóóó, persze tudom, hogy ilyenkor nem szabad mérlegre állni :) :). Naszóval szerettem volna egy teljesen egyszerű, és hasikót nem megterhelő, egészséges ( mindig ezzel az egészséggel jövök, szörnyűűű... :D) édesség receptet írni karácsonyra. Nem utolsó sorban gyorsan elkészíthető, mert gondolom, hogy az ünnepi előkészületekben  nem  vagyok egyedül abban, hogy  egyik kezemben a porszívót fogom, a másikban a fakanalat... Ah, ilyenkor szeretnék a legjobban  négy  kezű indiai istennővé vállni.:)


Ha karácsony, akkor nekem  Csajkovskij : Diótörő https://www.youtube.com/watch?v=clWKDT4TQIk
GOMBÓCKÁK ( 26 db.)
Aprítógépre lesz szükségünk, azonkívül:                              
10 dkg dió
10 dkg tökmag
10 dkg mazsola
5 dkg vörösáfonya (brusnica szerbül)
2 ev méz
kókuszreszelék

A diót és a tökmagot egy edényben sűrű kevergetés mellett megpirítom. Nem kell nagyon, épphogy egy kicsit megbarnuljon itt-ott. Amikor kész, aprítógépbe rakom a mazsoláva és a vörösáfonyával együtt. Darabosra aprítom őket. Akkor jó, amikor már a mazsola és az áfonya is felaprítódott. Majd hozzáadom a mézet is, s picit még azzal is megkeverem (megaprítógépezem :D) Kisebb darabokat veszek ki, kicsit összenyomkodom, és golyókat formázok belőlük (nekem mindig összeállt ennyi méztől, ha valakinek mégsem, rakjon hozzá még egy picit). Kókuszba mártogatom. Más variációját is elkészítettem : napraforgómag- földimogyoró, mogyoró- tökmag, földimogyoró- mandula. Tehát a mazsola , a méz, a  vörösáfonya marad, a magvakkal variálok csak. Fontos hogy az arányok maradjonak meg, és hogy a  magokat előtte mindig pirítsuk meg egy kicsit. Mákba is lehet hempergetni, vagy fahéjjal meghinteni, szezámmagot rakni bele...A fantáziátokra bízom. Alkossatok finomat :) Szerintem ezt nem lehet elrontani :)
Kívánok mindenkinek rohanásmentes, nyugodt, melegszívvel  eltöltött, áldott karácsonyt! 

2014. december 12., péntek

Melegítő télikrémleves

foto: http://szerdazsofi.net/



Ételeink melegítő vagy hűtő hatással lehetnek a szervezetünkre. A melegítő hatású ételekről írok most.Télen mikor biciklizek,  vagy sétálok, mielőtt útnak indulok igyekszem nem elfelejteni a meleg teát gyömbérrel. A gyömbért  nyersen belereszelem a teába , vagy porként belekeverem . Hosszan melegít, nem fázom át olyan hamar.



Szívmelengető dallamok  a horvát  csellista duótól (áá, imádom őket :)
https://www.youtube.com/watch?v=TmmKsT-f2XU&index=4&list=PLQMHzNE4ZHDa79RGGdIfn5Km3GhvVLG9K

A gabonák közül a köles, a hajdina, a zab, a zabpehely ami melegít.
Melegítő olajos magvak: dió, mogyoró, gesztenye, tökmag. 
A zöldségek közül a sütőtök, káposzta, cékla, vöröshagyma, fokhagyma melegít.
Hüvelyesek közül: lencse, bab.
Melegítő fűszerek: erőspaprika, gyömbér, fahéj, szegfűszeg, curry, ánizs, kömény, kardamom, bors.
Fogyasztjunk ezekből minél többet télen.
Amin meglepődtem, hogy a déli gyümölcsök hidegítenek, de persze logikus, hiszen a meleg éghajlatokon ez a szerepük.
Egy ajánlat: engem ha ágynak dönt egy megfázásos vírus, vagy csak simán meghülök, a gyógyszerem a következő: 1 dcl langyos, vagyis enyhén meleg vízben elkeverek fa kiskanállal :
30 propolisz csöppet
 1 kisebb karika friss, lereszelt gyömbért
 negyed citrom levét
 negyed kk fahéjat
 1 púpos kk mézet
Naponta 3-4 alkalommal fogyasztom. Sok alvással egybefűzve nálam hatásos volt eddig.
.
Melegítő zöldséglevest csináltam a héten. 30 perc alatt kész. Pirítóssal, kenyérrel egy könnyedebb napon magában is megteszi ebédnek. 
Hozzávalók 4 személyre:
http://szerdazsofi.net/

30 dkg sütőtök
30 dkg kelkáposzta
2 közepes répa
5 dkg köles
1 nagy vöröshagyma
1 ev hidegen sajtolt olaj
1,2 l viz
1  ev citrom
1 ev szójaszósz
1 kk só
fél kk curry
fél kk gyömbér
1 kk szárított petrezselyemzöldje, vagy 1 ev friss
csipet kömény
1 kk Erős Pista, (vagy tört erőspaprika, a mennyiséget saccoljátok)
személyenként 1 ev pörkölt tökmag

A hagymát megtisztítom, kockákra vágom, s az olajban üvegesre párolom. Közben egy kisebb szűrőben folyóvíz alatt megmosom a kölest. A répát megpucolom és karikákra vágom. Hozzáadom őket az üvegesre párolt hagymához, és felöntöm a vízzel. Belerakom a curryt, a gyömbért, és felforralom. Közben megpucolom a tököt, és kockákra vágom. Mikor felforrt a leves, hozzáadom a tököt. Főzöm 15 percet. Közben megmosom a kelkáposzát, és a teljesség igénye nélkül  3-4 cm-es négyzetekre , háromszögekre, téglalapokra vágom. A nagyon vastag külső ereket kivágom. Ha letelt a 15 perc, hozááadom a kelkáposztát is a leveshez, 5 percet főzöm, majd leveszem a tűzről, és 5 percet lefedve állni hagyom. Utána hozzáadom a sót, a petrezselyemzöldjét, az Erős Pistát-Jóskát :), a szójaszószt, a citromot, és köményt. Turmixolom, botmixerelem. (szerelem:). Ha van kedvetek szórjatok a tetejére pirított tökmagot, napraforgómagot.
Melegítsétek magatokat fűszeres teákkal, levesekkel, ételekkel, jó meleg kesztyűvel, sapkával, forró öleléssel, csókkal, szerelemmel, szeretettel  :)

http://szerdazsofi.net/

2014. december 5., péntek

Kelbimbó és Madonna


( sajnálom fiúk, a recept nem erotikus:) )

foto: Szerda Zsofi
 "Nothing really matters,
 love is all we need.
Everything I give you,
 all comes back to me"
Az idézet Madonnáé, a Nothing really matters című nótából. Négy sorban megfogalmazva a lényeg :).
Madonna is híve egyébként a makrobiotikus táplálkozásnak.  2001 környékén ezt a nyilatkozata: ha topon akarok maradni vagy drogoznom kell, vagy makrobiotikusan kell tápálkoznom. (A makrobiotika mellőzi az állati terméket.) Az utóbbit választotta, és makrobiotikus szakácsnője lett (na úgy könnyű, ugye?  :) :) ). E mellett jógázni is elkezdett. A Ray of Light albumát linkelem. Olyan ezoterikus album ez nekem. Van meditatívabb szám rajta, érzelmes, de pörgös- bulizós is. Érdemes figyelni a szövegre is. https://www.youtube.com/watch?v=nWSTes70GDg

"I tasted the rain, I tasted my tears
I cursed the angels, I tasted my fears...
I ran to the forest, I ran to the trees
I ran and I ran, I was looking for me "
(Mer girl)
 
Mi pedig kóstoljunk kelbimbót. Brrrr, hideg van. Egyre kevesebb zöldséget lehet találni a piac standjain ami szezonális, és nálunk is terem, persze. Jó dolog, ha az évszakok szerint főzzünk, és a vidékünkön megtermett hozzávalókból. A messziről szállított zöldségek és gyümölcsök nagy részben elveszítik tápértéküket, és a vitaminokat is. Sokszor tartósítószerrel is kezelik őket. Amúgy sincs jó íze egy paradicsomnak így tél kezdetén :)
De itt a szezonja a kelbimbónak! A hidegben, hóban is megterem.
Amit tartalmaz:
C- vitamin
B-vitaminok
K- vitamin
béta-karotin
kálium, kálcium
kén, vas, króm

Amire jó:
gyulladás csökkentő
antioxidáns
rákmelgelőző
erősíti az immunrendszert
emésztés serkentő
és még sok más jótékony hatása van

Fontos hogy ne főzzük túl, pár perc is elég neki. Egyébként  roppanósan is finom az ételben. Nekem nyersen is tetszik.

Kelbimbós egytál, 2-3 személyre:
felezett sárgaborsó

15 dkg barnarizs
12 dkg felezett sárgaborsó
25 dkg kelbimbó + még 8 szem
1 nagyobb sárgarépa
1 vöröshagyma
1 ev. hidegen sajtolt olaj
1/2 kk gyömbér por
1/2 kk kurkuma
1/2 kk őrölt köménymag
másfél kk masala
1 ev. citrom


( Sárgaborsót minden bioboltban lehet találni, róla bővebben majd a következőkben. Ha valamelyik fűszerünk nincs, nem nagy baj, rakjunk bele mást. Masala helyett lehet curry-t is például).
A rizst és a sárgaborsót jól megmosom, majd beáztatom vízbe egy órára(külön-külön). Az áztatás azért fontos, mert (és most jön az új tudás, a nemrég befejezett ayurvédikus főzőtanfolyamról, ami nagyon- nagyon tetszett) 1. a víz sok mindentől le-, és megtisztít 2. ha áztatunk, utána gyorsabban megfől az étel, ezáltal több hasznos anyag marad főztünkben.
A hagymát megpucolom és kockákra vágom. A répát szintén megtisztítom és karikákra vágom. A kelbimbónak levágok picit a végéből,  külső, beborító levélkéjét leszedem. Megmosom, félbevágom.
A hagymát az olajon üvegesre pirítom. A rizsről leöntöm a vizet, hozzáadom a hagymához, a répát is beleszórom. Felöntöm az egészet 4 dcl vízzel. Főzöm 20 percet lefedve. A 20 perc után hozzáadom a 25 dkg kelbimbót. Ha elfőtt a víz, adok hozzá még fél decit. Főzöm még 5-10 percet, megkóstolom, ha a rizs megfőtt , leveszem a tűzről. Sózom(fél kiskanál só, de én picit sótlanabbul sózok :), úgyhogy a végén kóstoljátok majd).
 Közben, amíg a rizs fől, a sárgaborsóról is leöntöm az áztató vizet. Felöntöm 3,6 dcl. friss vízzel, és felrakom főlni. Hozzáadom a fűszereket is(a citromon kivül), és lefedem. 25-30 perc után belerakom a 8 szem kelbimbót, és még 5 percig főzöm. Leveszem a tűzről, sózom (negyed kiskanál só kb.) és botmixerelem, vagy turmixolom. Hozááadom a citromot, és összekeverem.
A végén egybekeverem a kelbimbós rizst és a sárgaborsó szószt. Kóstolom. Káposzta saláta, vagy savanyú káposzta fincsi hozzá.
 És a recept  végére pedig  a legszebb idézetet:
"Never forget who you are
Little star
Shining brighter than all the stars in the sky
Never forget how to dream
Butterfly
Never forget where you come from
From love"
(Little star)
Jó étvágyat Csillagok és Pillangók :)
foto: Szerda Zsófi