2014. április 3., csütörtök

CSAPATI- indiai lapos kenyérke


Amikor meleg vacsorára vágyom, de nincs kedvem főzőcskézni, vagy amikor nincs otthon kenyér és zárva a közeli bolt és pékség, vagy csupán egy finom uzsonnát szeretnék, csapatit készítek :
A csésze nagysága nem fontos, az arányok legyenek meg.
2 csésze teljes kiőrlésü búzaliszt,vagy tönköly liszt (speltino brasno)
fél csésze víz, ha nem áll össze, vagy túl kemény, akkor öntsünk hozzá még egy picit

egy csipet só
1-2 evőkanál szezámmag ,vagy napraforgómag, lenmag is lehet

Az alapanyagokat összekeverjük, összegyúrjuk ( ha egy mód van rá,ne műanyag edényben), gömb alakot formálunk belőle, utána vizes konyharuhával letakarjuk , és állni hagyjuk 2 órán át a recept szerint, de bevallom nekem volt hogy félórát állt . Úgy is fincsi lett, na jóóóó, persze hogy jobb amikor szépen előre meggyúrjuk, és hagyjuk összeérni a dolgokat.Türelem rózsát terem (de egyebet nem :D :D ) Viccet félre, szóval miután állt, golyókat szakítunk belőle, és lisztezett felületen nyújtófával nagyobb tenyérnyire szétnyújtjuk őket ( 2-3 milliméter vastagra). Serpenyőben olajat forrósítunk és mindkét oldalát aranybarnára sütjük a csapatinak.
Az indiaiak ezzel mártogatják különböző zöldséges , szószos ételeiket. Főzelékek mellé is finom. De volt hogy csak fokhagymával bedörzsöltem , és még forrón megkentem vajjal, pici sót rá.. .Nyamm, az nagyon fincsi volt. Lehet rá lekvárt is kenni, vagy mézet csurgatni kis diót rászórni. Mmmm....na ugye ugye, megéheztünk pici csapatira :)  :)

2014. április 2., szerda

MANDULÁS RIZSTEJ - és a növényi tejekröl




 Tej vany nem tej? Emberi táplálék, vagy kizárólag a kisbocik eledele?
Sűrűn feszegetett téma mostanában. Valószínű mert egyre több a tejérzékenyek száma. A tejérzékenységnek 2 fajtája van: a tejcukorra és a tejfehérjére való érzékenység. 
Arról is lehet olvasni, hogy a virágporra, porra való érzékenység , sőt az asztma hátterében is lappanghat tejérzékenység, mivel a tej emészthetetlen része a légutakon lerakódhat salakanyagok formájában. Ha valakinek ilyen jellegű problémája van, nem árt utána nézni a tejérzékenységnek.
A tej vagy nem tejről egyébként  nem indítanék vitát, felnőttként mindenki érzi, s eltudja dönteni mi esik jól neki. A gyerekeknél nehezebb az eset, de egy nagyon jó tippet olvastam az egyik makrobiotikus szakácskönyvben: másfél - két éves korától rakjunk elé két cumisüveget , folyamatosan, hónapokig . Egyikben tejet, a másikban teát, mindkettőt cukrozatlanul! Bizzunk a döntésében !  A kálciumot növények által is bejuttathatjuk a szervezetbe (szezámmag, mandula, szója, petrezselyemzöldje, brokkoli, répa és még sorolhatnám... ) Ha nagyobb gyerekről van szó, és nem szereti a tejet, ne próbáljuk becsapni kakaóstej formájában. Inkább készítsünk neki más kálciumban gazdag táplálékot. Pl. gabonatejet :)
Én sem vagyok puszihaver a tehéntejjel . Ezeket a gabonatejeket viszont nagyon szeretem. A boltban elég drágák, de ha otthon csinalod, nagyon olcsó, és tényleg egyszerű elkészíteni, a hütőszekrényben eláll 4 napig is. Az olajos magvak kálcium tartalma magas, több esteben meghaladja a tejét is (pl.szezámmag) A gabonák szintén nagy mennyiségben tartalmazzák ezt az ásványi anyagot.
Persze nem akarok senkit átverni, a gabonatej nem olyan ízű mint a tehéntej! Íztelenebb, ezért nem árt hozzáadni  fahéjat, csipetnyi sót, vaníliarudat vagy vaníliás cukrot, és lehet pici mézet is.
A növényi tej összes lehetőségéről itt olvashattok. Egyébként akit érdekel a reformkonyha  nézzen szét a blogon, szuper receptek, ötletek vannak!
 http://www.fittnok.hu/tag/novenyi-tejhelyettesito
Én pedig a mostanában kikisérletezett receptemet irom le. Nemrégiben a 024 biopolcát nézegetve      ( épp fizetés után) találtam rá a mandulás rizstejre.
   Nem volt  olcsó , de egyszer élünk ,huh, ebben már nem hiszek, hm, akkor inkább sosem tudod melyik nap az utolsó  jeligével  gyorsan megis győztem  magam és megvettem . És nem bántam meg. Nagyon finom ital. Ilyenektöl  indul be a motivációm erősen. Megcsinálom én is, de megám! ( Nem is olyan könnyű ezeket a finomra elkészitett, ízlelőbimbóknak kedvező gyári dolgokat leutánozni. Legyen finom, egészséges is, ne legyen benne káros anyag,  és perszehogy legyen olyan jóízü mint a bolti.)
Teljes mértékben barnarizspárti vagyok, de ezuttal kivételt tettem. Az ízlelöbimbók vs.  egészség, hááát  most ebben az esetben az első felé dőlt a mérleg.

A mandulás rizstej elkészítése:
 20 dkg rizs
10 dkg mandula
fahéj

vanília
méz

A rizst megmossuk, leöntjük forró vízzel, lefedjük, és 1 napig áztatjuk. A mandulát leöntjük forró vízzel,  hagyjuk állni 1 percet, s egyenként leszedjük róla a héját. A meghámozott mandulát szintén felöntjük vízzel, és 1 napig áztatjuk.  24 óra után a rizsről leöntjük a vizet, magasfalú edénybe rakjuk, felöntjük egy liter (másik) vizzel. A mandulát is hozzárakjuk, vizzel együtt ( ez kb 1 liter és 1 dcl víz öszesen) .Csipetnyi tengeri sót adunk hozzá, 2 evőkanál mézet, 1 vaníliás cukrot  ( ha van otthon vaniliarúd, inkább azt kikaparva), fahéjat 1  kiskanállal. Majd összeturmixoljuk, botmixereljük. Sűrűbb italt kapunk, amit le kell szűrni. Átszűrjük  szűrővel, vagy sűrű szövésű textilián.   Lehet utólag még rakni bele mézet vagy fahéjat,  ízléstöl függ. A hűtőben eláll 4  napig. Ne dobjuk ki a szárazanyagot ami megaradt a szűrésből, rakjunk bele gyümölcsöt, magvakat, mézet, finom kását kapunk.
Kávéba szoktam rakni, pudingot főzök vele, zabpelyhet áztatok bele, édességkivánósságomat csillapítom vele natúr :)


2014. április 1., kedd

REGGELI VARIÁCIÓK KÁSÁRA

Nagyon- szeretem a reggeleket, a hangulatát a reggelnek (vannak esték, mikor annyira várom hogy felkeljek , hogy ettöl nem tudok elaludni :D ) . Szeretem a   pillanatot  az alvás és felébredés között . A teljes gondtalanság pillanata. Amikor még semmi nem valós annyira, hogy érdekeljen, megzavarjon. Csak a nyugalom, otthonos jóérzés a bőrömben (életemben) és az ébredés öröme létezik.  A boldogság, hogy élek. 
 Aztán persze beindulnak az agy tekervényes gondolatszövései, a tegnap és a holnap, blablabla,,, tikataka, frrrr, mrrrrr és a félelem, mindig az a  félelem ...

Egy pohár víz üres gyomorra felkelés után , nagyon fontos!! Hálás  a szervezet érte. Aki szeretne lúgosítani picit, rakjon bele 10- 20 csepp citromot, vagy 1 evőkanál almaecetet (lehetöleg bio almaecetet, a mérgek végett... ) Én ezt az utóbbit praktizálom most, kúraszerűen , merthogy: lúgosít, zsírtéget, májra kiváló, stb stb.   
A reggeli jógamóka  ritkán marad el :) , a nap üdvözlete gyakorlatsor , vagy az 5 tibeti jóga gyakorlat, s ha van időm pici meditáció, nem hiába találták ki ezeket a keletiek oly sok évvel ezelőtt..  Hálás vagyok nekik , jólhatnak , és emelt fővel kezdődik a nap velük :) Ha véletlenül mégsem, akkor nem a jóga a hibás :p .
És akkor a lényeg  :D,   a reggeli kása, amit nem adnék a világ összes villásreggelijéért sem ( hu, villásreggeliéjért, nem, villásreggeliért, hu de bonyolult ez a szó  :) ) Szóval a reggeli kása,  valamilyen gabonával, mazsolával, és olajos maggal és a FAHÉJ  . Ezek az állandó tagok, de a variációlehetőség  határtalan: vörösáfonyás-kókuszos zabpehelykása, főtt rizs almával és mandulával, kukoricakása kakaóval és mézzel, főtt köles pörkölt mogyoróval, hajdina mákkal és aszalt fügével...... naaaa??? ugyeugye... igazi kezdés a naphoz, és könnyen emésztehetö . Még ha nyár lesz, és terem a soksok idény gyümölcs, hát én csak reggelezni fogok  . Ebédkor is :)
Pár dolog amire érdemes figyelni :
-a zabpelyhet mindig áztassátok be még este, lefekvés előtt, ha mégsem, akkor -főzzétek meg evés elött ( 5-10 perc kb. )
-barnarizst, hajdinát, kölest szintén áztassátok be még este,  másnap gyorsabban megfől ( na nem csak ezért kell beáztatni, a fitinsavat semlegesíti az áztatás)
- mazsolával együtt áztassuk a gabonát,  vagy főzzük bele, mert természetes édesítője lesz a kásánknak. Ha nem elég édes, utólag még mézesíthetjük :)
-  mikor már elkészült, mindegyikbe rakjunk őrölt lenmagot ( fontos hogy őrölt legyen , másképp egészben fogjuk viszontlátni a wc csészében ). Omega 3 és 6 van benne sok, jó arányban.

Nem is értem , mért csak a búzadara ( gríz ) van elterjedve. Bármelyik gabonából lehet darát készíteni  nem csak a búzából. A régi törökkávé daráló segítségével például. A zabból olyan krémes a kása, megsem áll mellette a búzadara.
Én vagy gabonatejjel készítem ezeket a reggeliket, vagy vízzel. A tej számomra megterhelő, persze ez izlés, szokás és gyomor kérdése.
 
Reggeli kása 1
 A beáztatott barnarizst  mazsolával ,fahéjjal és kókkusz reszelékkel puhára főzöm. Mikor kész, picit hülni hagyom, és hozzáadok diót, és  őrült na őrölt lenmagot. Ha nem elég édes, mézet adok hozzá.

Reggeli kása  2
Áztassunk be zabpelyhet mazsolával együtt, reggel adjunk hozzá almát és mandulát, fahéjat , őrölt lenmagot és diót.

Reggeli kása 3
 Főzzünk kukoricadarát, mazsolával, és kókusszal, mikor megfőtt vegyük le a tűzről hagyjuk állni picit, adjunk hozzá napraforgómagot, őrölt lenmagot és kakaót.

Reggeli kása 4
Főzzünk zabot, és variáljuk tetszés szerint :)

 Reggeli kása 5
Főtt köles pörkölt mogyoróval és izlés szerint :)


Én igazán élvezem ezt a kis reggeliző bíbelödést a konyhában, közben fől a tea és kávé is. 
 Munkahelyre is lehet belőle vinni, miután kihült, rakjuk kis műanyag edénybe, kiskanállal együtt. A gyerekek is imádják. Kis unokahúgom mikor jön hozzám mindig kéri, hogy főzzek egy tállal neki.
 
És azt gondolom, hogy igazából az állandó alapállapotom- állapotunk   , az az ébredés utáni könnyed "boldog vagyok hogy élek" érzés. Csak aztán annyi mindent rápakolunk a nap közben, érzelmeket,   gondolatokat, feltételezéseket és félelmeket.. Naigen a félelmek, soksok téves gondolat ezáltal tévút  okozói. Valamikor  sikerül  elcsípni a kis drágaságokat. Elcsípni öket akkor, amikor épp megjelennek Olyankor szépen elbeszélgetek velük: ( magamban: ) ) : Hát szevasz drága félelem , vagyogatunk, vagyogatunk? Eljöttünk ismét hozzám, nahát tessék, jólvan gyere szépen ,   beszélgethetünk is, miújság ,hogyhogy ismét nálam, mijáratban errefelé, elférsz te itt mellettem,  de csakis mellettem, belém nem bujhatsz, te és én két különálló . .... És még a vállát is megveregetem gondolatban . Hát ettől megszelidülnek, és összehúzzák magukat. Én pedig már tudom ,hogy the winner iiiiiis SalsaAngéla  ! És bármennyire is a részem, és ott kullog utánam a félelmem,  akkor már nem ő fog gondolkodni helyettem. Dönteni és cselekedni pedig végképp nem :) (nem vicc , próbáljátok ki :) Éljen a  pillanat isnpirációja   , a szabadság íze  :)
https://www.youtube.com/watch?v=OfJRX-8SXOs

Nyusziapuszira !



CSÍRÁZTASSUNK

Itt a tavasz, de a friss , napérlelte zöldségek és gyümölcsök még váratnak magukra. Ezért, CSÍRÁZTASSUNK! Vagy ha nincs rá időnk, ihletünk a szabadkaiknak megsúgom a Gombkötő -utcai bioboltban lehet venni 100 dinárért egy kisebb zacskóval, lucerna- és napraforgócsírát is.Hétfön, kedden van friss. (Jah, és ez itt nem a reklám helye, mert én is csak egy egyszerű vásárló vagyok a boltban )
Úgy tudom, a lucernacsíra rendelkezik a legtöbb "jóval" a csírák közül, de javítsatok ha tévedek.

Bármi mellé lehet enni, nagyon frissítő, és igazán hatékony a tavaszi fáradtság ellen. S ha már a tavaszi fáradtságnál tartunk, áztassatok csipkebogyót hideg vízben(!) 5 órát, szűrjétek le,és mmmm...kész az élénkítő C-vitamin bomba!
Egy jó link a csíráztatás csinjáról-binjáról:

http://www.hobbikert.hu/magazin/3-nap-alatt-termett-a-csira-ha-van-egy-ures-uveged-probald-ki.html 
A mungó babot könnyű csíráztatni, lehet azzal kezdeni .

Most leírom egyik kedvenc csírasalátám, de egyébként bármi mellé be lehet kombinálni, pl. egy pohár joghurt és kenyér mellé fogyasszuk el, az is fincsis.

1 nagyobb sárgarépa reszelve
egy kisebb fej káposzta reszelve
2 maréknyi csíra
izlés szerint:
pici almaecet
pici hidegen sajtolt napraforgóolaj
mégpicibb só
összekeverjük
piritunk 2 evőkanálnyi napraforgómagot, a tetejére szórjuk.

Volt hogy főztem bele vöröslencsét, vagy mungóbabot és árpát. Miután kihült,akkor keverem össze a többi hozzávalóval.
Csirára fel! ;)