2014. február 3., hétfő

KölesKölesKöles

fotó: SZERDA ZSÓFI
Brrr, hideg van, együnk kölest! Melegíti a szervezetet,és lúgosítja is! Kovasav tartalma nagy, ezért ha rendszeresen fogyasztjuk szép lesz tőle a hajunk, körmünk. Szerbül : proso. Bármelyik bioboltban kapható, és nem drága.

Jöjjön először egy sós recept: 
KÖLESPITE                                          

2 csésze köles
1 nagy fej vöröshagyma
1 répa
1 csésze kelbimbó ( vagy kelkáposzta)
kurkuma vagy curry
hidegen sajtolt olaj

szezámmag,napraforgó mag
A kockára vágott hagymát megpirítjuk kis olajon egy nagyobb edényben. Közben karikára vágjuk a répát, és a kölest jól megmossuk folyó víz alatt, majd a hagymához adjuk mind kettőt. Felöntjük 5 csésze vízzel, felforraljuk, és 10 percig főzzük a zöldséges kölest, ( közben bekapcsoljuk a sütőt(lernit:) 180 fokra). Majd a keverékhez hozzádjuk a kelbimbót-vagy hosszúkásra vágott kelkáposztát is, és még 10 percig főzzük. Levesszük a tüzről, belekeverünk fél kiskanál kurkumát ( vagy curryt), sózzuk, pici szójaszószt is önthetünk bele. Egy jénait vagy mélyebb tepsit kiolajozunk, beleöntjük a zöldséges kölest, megszórjuk a tetejét szezámmaggal, napraforgóval, illetve bármivel ami tetszik:) Az előmelegített sütőben sütjük 10 percig lefedve, 5 percig fedő nélkül.
Ha úgy tetszik, keverjünk bele egy kis túrót a sütés előtt, vagy 2 tojást, a tetejét sajttal is megszórhatjuk.
Ehhez a recepthez kreatívan álljunk hozzá, mert igazából bármelyik zöldséggel is finom(nyáron pl brokkoli,vagy tök és kapor ). A fűszerezéssel is kombinálhatunk. Egyszóval teljesen mást is kihozhattok belőle, mint amit ide leírtam

ÉS MOST JÖJJÖN ÉDESEN nyamm                 

Kapcsoljuk be a sütőt 180 fokra. Egy tepsibe 2 csésze jól megmosott kölest öntünk, és négyszer annyi vízzel felöntjük. Rakjunk bele maréknyi mazsolát, 3 evökanál mézet, és keverjük össze. Berakjuk a sütőbe és sütjük 30 percig. Kivesszük, rakhatunk rá idény gyümölcsöt, vagy lekvárt, tetejét megszórhatjuk darált dióval, pörkölt mogyoróval, vagy mákkal, és rakjuk vissza a sütőbe még 5 percre.
Igazából azt tegyünk bele amit szeretünk . Más szárított gyümölcsöt is lehet, fügét, vörösáfonyát. Én kókusszal is kipróbáltam, nagyon finom.

BON APETIT!
fotó: SZERDA ZSÓFI